2015. szeptember 13., vasárnap

Hatodik

július ötödike, reggel


Szürkeség vett körül minket, a színek eltűntek körülünk. Szürkeség honolt már minden zajban. Nem töltötte be a csönd a kettőnk közti ürességet. Nem voltunk egyedül, ott volt köztünk ő.
Ott volt a zaj.
Ott volt köztünk, s megtörte a melankolikus csendet.

Ellenetetve feküdtünk egymás mellett. Egy lánytól zümmögő szürke szobában. A lány ott ült köztünk, s nem engedett hozzád közelebb. A lány az egyik ismerősöd, ki kedvel téged, de engem még elviselni sem mer.
Egy gyűrűvel játszadozom az ujjamon, hogy a zaj addig is elkerülje a figyelmemet.
Az idő lassan peregni kezdett, s a zaj is megszűnni hallatszott körülöttünk.
Elkaptam az alkalmat, s a szürkeségben a kezed után nyúltam. Az öledben találtam rá a kezeidre, s hála te meg is ragadtad. Kezeink összefonódtak, míg a szoba szürkéből hirtelen kékbe kezdett el tündökölni.
Az ajkaim mosolyra húzódtak, megszorítottad a kezemet. Élveztem az érintésedet...

-Szeretnél mondatni valamit... Anna?
-Meg akarlak csókolni! - válaszoltam.
S a zaj végleg megszűnt kettőnk között.

Nincsenek megjegyzések:

Keresés ebben a blogban