2018. január 12., péntek

Totem II. Farkasbőrben

Farkasbőrben


Amikor megfordultam már ott állt a lépcső aljában a leggyönyörűbb farkas, akit az eddigi életemben valaha is láttam. Vörös szemei már nyugodtan néztek össze az enyémmel. Ha jobban belegondolom még nappal nem láttam farkasbőrben, ha tudtam volna, hogy miről maradok le. Ahogyan átsüt a csaknem fehér bundáján a napsugár úgy szinte ezüst színben tündököl itt előttem. Vajon én, hogy nézek ki. Olyan vagyok mint apám volt, vagy teljesen más? Azért remélem hasonlítok rá.
"Mertem remélni, hogy észhez térsz Mark. " suttogta az elméjével, s esküdni mertem volna, hogy mosolyog. 
"Ideje volt már... nem tudom, hogy lehettem ennyire marha" 
"Ha ismét emberbőrbe bújjok, még kapni fogsz érte!!"
"Ohh féljek, farkasszem?" 
"Jobban teszed! Van kedved futni egyet? Fogadni mernék, hogy még nem ismered olyan jól az erdőt, mint ahogyan a macskának állítottad."
"Ohh szóval hallgatóztál?"
"Nem volt rá szükség, az egész erdő tőled visszhangzott!" - suttogta, s közben büszkeség csillant meg a szemeiben.
"Ohh, basszus. Túl hangos voltam, nem igaz?"
"Mark, drágám sok minden van még, amivel nem vagy tisztában." -suttogta majd, Rosa felállt és besétált a fenyőfák közé. Én viszont még mindig a viskó előtt álltam, s néztem ahogyan eltűnik a fák között. Hogy értette vajon az előbbit? - tűnődtem el. Majd felálltam én is és utána siettem a fák közé.
"Most olyat mutatok, amit még eddig sohasem láttál" - mondta amikor beértem. Már nem a fák takarásában voltunk, kiértünk a tisztásra, pontosabban a tróncsere helyszínére.  Még most is látom magam előtt azt, a rengeteg farkast, akik a tisztást körülölelő fenyves szélén sorakozott. S a kör közepén ott álltak a totemet, azaz az erdő szellemei. Olyan, mintha még csak pár pillanattal ezelőtt történt volna, miközben már hónapok teltek el az eset óta. Rosa mozgása rántott vissza a jelenbe. Futni kezdet és én követtem őt. Átvágtunk a tisztáson, ami most valahogy kisebbnek tűnt, mint azon az éjszakán. Pillanatok alatt értünk el a kis tóhoz, ami a tisztás közepén feküdt, majd azt is magunk mögött hagytuk. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire felemelő érzés, farkasbőrben futni. Olyan, mintha a világ kiszélesedett volna körülöttem, ezerszer jobban érzem a körülöttem elterülő erdő minden apró mozzanatát. Ahogyan az erdei egérkék az apró lábaikkal, előbújnak a gyökerek takarásából. S azt is érzem, hogy Rina még mindig a városban van, bár már kellő távolságra az erdőtől, de még mindig itt van. Remélem már nem sokáig. Amikor végre feltűntek újra a fenyőfák Rosa is lelassított előttem, mígnem végül sétálva tettük meg az előttünk álló még néhány métert, a tisztás túlpartjáig.
"Mit szeretnél mutatni pontosan?"
"Annyit mondok el csak, hogy a túloldalt van." - intett a fejével, a fenyves felé. Nem olyan volt, mint a felvonó felőli fenyves, ez sokkal nyitottabb, s míg a hegy azon oldala, ahol a mamával lakunk: meredek és sziklákkal teli, ez egyszerűen csak egy lankás hegyoldal.  - "Gyere utánam, egy kicsit megint gyorsítani fogunk." - Nekivágtunk a lankás hegyoldalnak, de még alig hagytuk magunk mögött a tisztást Rosa hirtelen letért a csapásról, balra fordult és megállt.
"Megérkeztünk?"
"Mégis hova?"  - kérdeztem majd, mivel a nagy rohanásban nem figyeltem annyira hogy merre megyünk, egyszerűen csak követtem Rosat. Körülöttünk szétszórtan álltak a fenyőfák, hol kisebbek, hol pedig hatalmasok. A tisztás közel van, szóval tényleg nem jöttünk olyan messzire. Lentebb pedig a távolba háztetőket látok,melyek elő-elő bukkannak a fenyves lombjai között.
"Néha nézz lefele is Mark, ugyanis a talpunk alatt van az, amit mutatni akarok neked!"
Lenéztem, s a talpunk alatt egy korhadt faajtót pillantottam meg. -"Mi van odabent?"
"Megmutatom, csak előbb változz vissza!" - suttogta, s nyújtózni kezdett, mint egy macska. Majd lassan elkezdte levedleni a farkasbőrét. Először a szőrét hullajtotta el, majd a gerince húzódott össze, a megnyúlt állkapcsa lassan ismét emberi formát öltött, visszahúzódtak kutyaszerű fülei. S pár perc múlva már ott ült teljesen meztelenül előttem. -Na mire vársz? Most te jössz!
"De én nem tudom,hogyan csináljam..."
-Akkor, hogyan változtál át?
"Iszonyat dühös voltam, elszakadt a húr, és képtelen voltam tovább hallgatni, hogy lekezelően bánjon velem az a macska... meg akartam mutatni, hogy kivel húzott ujjat."
-Ühüm... 
"De már nem vagyok dühös emiatt..."
-Nem kell dühösnek lenned, ahhoz, hogy átváltozz, csak bele kell kapaszkodnod egy erős érzelembe... legalább is nekem így sikerült.

A.
Megjegyzés küldése

Halacska

Kint állunk a kapuban, már vészesen közeledünk a búcsúcsókhoz, amikor egy kép jelenik meg előttem, az hogy ott fekszel a lábaimon, vag...

Keresés ebben a blogban